tukormese


TÜKÖRMESE

Tükörmese

Különleges színpadi produkció élő zenével a színház, tánc és újcirkusz határán, A Simorág TánCirkusz előadás.

“A Tündér (Simor Ágnes) és az Óriás (Turai Bálint) életébe kukucskálhattunk be, ugyanis ők szomszédok. Egy fal választja el csak őket, ugyanolyan otthonaikban, szinte ugyanaz történik velük – kicsiben és nagyban. Nagyon kedvesen reflektál az elmúlt év bezártságára az alaphelyzet, mely humorbonbonokkal brillírozik, mégis elgondolkodtató. Hasonlóságukat mutatja a főszereplők mindennapi rutinjának kellékei: plüss süni alvós, fogkefe, teás bögre – esetükben a méretbeli különbségek biztosítják a komikum forrását. Az óriás például egy hatalmas pöttyös leveses fazékból kortyolja a reggeli teáját. Nem tudnak egymásról mindaddig, amíg fel nem ismerik, hogy a tükör nem is tükör, és mindennap a másikkal néznek szembe.”/ Sárosi Emőke: Mert játszani jó!
Sok minden kell ahhoz, hogy egy gyerekszínházi előadás jó élmény legyen minden résztvevőnek. Kell a lelkes, ám jólnevelt gyerekközönség; szükséges, hogy a darab jól legyen pozicionálva, lehessen tudni, milyen korú, milyen érdeklődésű gyerekeknek való vagy nem való az előadás; megfelelően kell belőni az időtartamot és az előadás dinamikáját, a gyerekközönség nem tűri az üresjáratot. Fontos, bár nem elengedhetetlen, hogy az alkotók gondoljanak a felnőttekre is, igazán kiemelkedő alkotás akkor tud születni, ha a felnőtteknek is felkínálunk számukra releváns értelmezési rétegeket a darabbal, ráadásul mindezt úgy, hogy ez a réteg szervesül az alapvetően gyerekelőadásba, nem csak néhány felnőtteknek érthető kiszólásban testesül meg. A Simorág TánCirkusz június eleji bemutatóján minden összejött a fentiekből, egy lenyűgöző előadásnak lehettünk tanúi(...)Láthattunk akrobatikát, zsonglőrködést, egyensúlyozást, bűvészmutatványt, bohóctréfára jellemző elemeket. Minden eszköz a történetmesélésnek van alárendelve, dramaturgiai funkciója van, ahogy minden díszletelem és minden kellék is játékba jön.“/ ketlampas.blog.hu

Képzeletből szőtt világukban mindent meseszálból kötöttek a díszlettervezőink, így a kellékek és jelmezek retextil alkotások. Azonban a varázslatos lények mítikus világában az ember is jelen van, ez azonban csak még jobban összekavarja a dolgokat! Hiszen az ember felnőtt, így kérdés mit is lát a tündérekből, óriásokból, akik magának a mesének és a természetnek az allegóriái. Mit tud tanulni tőlük? 

Ez a kihívás a mesének egy olyan rétegét teremti meg, ami egymás megértéséről szól, a gyermeki és felnőtt világ találkozásának a határán a fejlődés lehetőségeiről! Felismerjük-e mit jelent a játék? Merünk-e mind közösen játszani?

A színpadi szereplők mozgásnyelve, pantomim, gesztusszínház, akrobatika, varázslat és ami csak ezt körülveszi, nyelvezetük pedig  a zene, amit a velük párhuzamba állított zenészek karaktere hoz létre.

 

Szereplők és alkotóársak: Simor Ágnes, Turai Bálint, Vincze Márton

 zenészek: Tóth-Bernáth Réka, Vázsonyi János 

horgolt díszletfal, jelmez, kellékek: Tangly hands 

díszlet-tervező, kivitelező, hang-fénytechnika: Szabon Balázs 

díszlet koncepció: Simor Ágnes és Szabon Balázs 

rendezés-forgatókönyv: Simor Ágnes

Támogató: NKA, EMET

Premier: 2021.jún.06. Bethlen Téri Színház