berlini-magyar-koprodukcio

berlini-magyar koprodukció


ARCHÍV előadások

berlini-MAGYAR KOPRODUKCIÓK

Kultúrák karneválja: Ungarische Schnurbart

A Kultúrák Karneváljának 2-ik helyezése és meghívás az EU delegáció záró ünnepségére.

A berlini szakmai út során kétféle eseményt is sikerült megvalósítani, egyrészt a szakmai út keretében számos intézményt meglátogattunk, megismertük struktúrájukat, működésüket és további kapcsolattartásban állapodtunk meg, másrészt részt vettünk a Kultúrák karneválján. A koprodukció a berlini Szimpla kerttel valósult meg.

Ennek során a kultúrák karneválján a Tűzraktér hazai művészeket vont be, hogy közösen képviseljük egyedüli magyar résztvevőként a hazai kultúra bemutatását a több mint 90 ország részvételével zajló fesztiválon. Egy következő kiutazás során megvalósítottuk a programot és ezzel a neves esemény 2 díját nyertük.

A programban 20 német önkéntessel működtünk együtt és a Tűzraktér szervezői csapatán belül 5 önkéntessel dolgoztunk. A fellépő művészek önkéntes munkával vettek részt 12en, köztük cirkuszművészek, táncosok, színészek voltak, valamint saját jelmeztervezőnk. Az eseménynek mindkét országban kiemelt marketingje volt, ennek dokumentációját külön csatoljuk. Az eseményt 9000fős tömeg látogatta. A program 8 órán keresztül zajlott és sikerességét az is kutatja, hogy az utána következő Eu záró ünnepségre a Tűzraktér képviseletét is meghívták.